A kellemesen édeskés, savanykás ízű  birs termését – a mediterrán vidékeken termett gyümölcsökkel szemben –  hazánkban nyersen kevésbé fogyasztják, ezért inkább feldolgozott formában hasznosítjuk. Ebben az írásban feltárom a birsalma hatásait, valamint bemutatom a birs felhasználását némi történelmi kitekintéssel.

 

A birs felhasználásának története

Az ókori görögök nemcsak a gyümölcs, hanem a készítményeinek gyógyászati érték is nagyra becsülték. A hellenisztikus korban Ikesziosz Szmürnaiosz említette, hogy a birs elősegíti az emésztést, és azt is javasolta, hogy a borral együtt ellenszere a letargiának.

A római írók ugyancsak nagy figyelmet szentelték a birsnek étkezési és gyógyító értelemben: Varro, Cato és Columella négy fajtát említ: köztük a veréb (madár) birset és a küdóniai almát. Később a pompeji freskókon és mozaikokon szintén látható birs. Cato pedig már termesztett gyümölcsfajtaként írt róla, megkülönböztette a birsalmát és a birskörtét. Ifjabb Plinius a birsgyümölcs tulajdonságai alapján osztályozta a fajtákat: sárga, igen illatos, korai, nápolyi, kicsi, kései illatos és  korai .

A történelem folyamán kiderült hogy hogy sokféleképpen felhasználható a birs gyümölcse, köszönhetően a magas pektintartalmának. A birsalma fogyókúrához is kiváló. Eredeténél fogva természetes része a mediterrán diétának. A birsfogyasztás formái világszerte a nemzeti karaktert is tükrözik.

 

A birsből készült lekvár nyelvészet érdekességet is mutat…

  • a „marmalade” eredetileg birsdzsem (lekvár) volt
  • a portugál „marmelo” és a spanyol „membrillo” birsre vonatkozó szó lett
  • angol „marmalade” = narancslekvár
  • francia „marmalade” = lekvár
  • német „Marmelade” = gyümölcsíz
  • orosz „мармелад” = gyümölcssajt, lekvár

A nyelvi sokféleség is jelzi a birsalma sokféle felhasználását:

Angliában az első adat 1275-ből való: I. Edward a Tower-ben birsfákat ültettetett. Kedveltségét Shakespeare is de hangsúlyozta:

„a birs a  gyomor paplanja.”

Franciaországban az ecetes mézes lében megfőtt birset zselészerű csemegeként fadobozban forgalmazták, sőt fogyasztják a 15. század óta. Amikor Orléansba érkezett Jeanne d’Arc  1429-ben, a helybeliek tiszteletből ezt ajándékoztak neki.

A birsfogyasztás kultusza még inkább megvolt a géncentruma közelében, Törökországban. Nem meglepő, hogy a török hódoltság idején a török konyhának is fontos kelléket a birs. Ma még mindig Izmir (Szmirna) környékén koncentrálódik (mint a fügéé is)  a török birstermesztés.

Európa több országában a zsidóság emlékező rítusában (pl. egyiptomi kivonulás, babiloni fogság,stb.) szerepel.

 

A birs jótékony hatásai

  • A birsalma kellemes illata miatt a lakások hagyományos illatosító szere, sőt
  • A gyümölcsök illatossága hasonlóan memóriafrissítő, mint Goethe túlérett almája.

 

  • A birs termése pektinben gazdag

    • nyákoldó hatású,
    • egyik legfontosabb természetes pektinforrásunk.
    • jótékony hatással van a vérszegénységre
  • Erősíti az immunrendszert
  • Étvágygerjesztő hatású

 

  • A birsalma magja mire jó?

    • köhögéscsillapító
    • enyhe hashajtó
    • Kenőcsökben alkalmas a további problémák kezelésére:
      •  repedezett bőr
      • égési sérülések
      • felfekvések
      • aranyér
      • a kozmetikában többféle kenőcs alapanyaga.

 

  • A birs levele gazdag nyálka – és cserzőanyagokban

    • a száj és a garat enyhébb gyulladásos megbetegedéseinek,
    • valamint egyes bélproblémák ellenszere.

 

Összefoglaló: mire jó a birs?

A birsalma vagy birskörte kellemesen édeskés, savanykás ízű termését nyersen kevésbé fogyasztják. A birsalma kemény húsa miatt tisztítása, préselése  munkaigényes. Fogyasztható azonban sütve is, de ivólevet, zselét, befőttet, kompótot, levest, kandírozott termékeket vagy sajtot készítenek belőle.

Megfőzve a gyümölcs húsa alkalmas likőrök, lekvárok, húsételek ízesítésre; a savanyított káposztaeltevésénél aromaanyagként használják.

Egyre több vidéken kiváló pálinka is készül belőle.

A birsből igen finom bor készíthető.

Érdekesség: 2016-ban Magyarországon az Év Pálinkáját különböző birspálinkák összeházasításából készítették.

A birsből készült termékek, ételek, italok nem csak nagyon finomak, hanem hihetetlenül egészségesek is!

A birsalma mellett megismerheti a többi gyümölcs jótékony hatásait a http://gyumolcs.lap.hu honlapon!

Felhasznált irodalom: Birs (2014) Szabó Tibor; Nyéki József; Soltész Miklós; Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.